Hazudik a mesterséges intelligencia, de nagyobb baj, hogy nem tudják fegyelmezni
Mintha csak kezelhetetlen gyerekek lennének, esetenként úgy viselkednek a chatbotok. Ha hazugságon kapva, fegyelmezni próbálják őket, még rosszabb lesz a helyzet.
Mintha csak kezelhetetlen gyerekek lennének, esetenként úgy viselkednek a chatbotok. Ha hazugságon kapva, fegyelmezni próbálják őket, még rosszabb lesz a helyzet.
A jelek szerint komolyan mérlegeli egy saját közösségi oldal indítását a ChatGPT fejlesztője, már egy belső prototípus is elkészülhetett belőle.
Új aranyérmest avattak márciusban, mármint ami a globális (nem játék) alkalmazás-letöltéseket illeti. Vártalanul előre tört az OpenAI chatbotja, és a világ legnépszerűbb appjait utasította maga mögé. Sikerét elsősorban az iPhone-os letöltések alapozták meg.
Több mint 2 év után megszűnik a ChatGPT mögött dolgozó egyik nyelvi modell, ami a maga idejében jelentős előrelépésnek számított.
Könnyebb lehet a jövőben a ChatGPT-vel történő beszélgetés, nem kell ugyanis mindig mindent újra elmondani a chatbotnak.
Vízjelekkel segítheti a jövőben a mesterséges intelligenciával generált képek felismerését az OpenAI. Érdekes azonban, hogy a jelek szerint a fizetős felhasználók megússzák ezt.
Már érthető, miért vannak túlterhelve az OpenAI szerverei: egy hét alatt több százmillió képet generáltak a ChatGPT újdonságával.
Az emberek érzelmi állapotára is hatással lehetnek a mesterséges intelligenciával dolgozó chatbotok, erre két friss vizsgálat eredménye is utal.
Cseppet sem hétköznapi módszerrel gyakorolhatják a flörtölési szokásaikat a Tinderezők, megjelent ugyanis egy új játék, amiben a mesterséges intelligenciánál lehet próbálkozni. Ami aztán kegyetlenül kiértékeli a dolgot.
Akkora az érdeklődés a ChatGPT újdonságai iránt, hogy alig tud lépést tartani vele az OpenAI. A cég vezetője szerint ez késleltetheti egyes újdonságok megjelenését, és a meglévők működésére is hatással lehet.
Bár nemrégiben még úgy is olvadoztak az OpenAI szerverei, hogy csak az előfizetők férhettek hozzá, immáron mindenki számára hozzáférhető a ChatGPT képgenerátora.
Az elmúlt napokban már a felhasználói fiókok regisztrációja is akadozni kezdett, annyian akarják kipróbálni a ChatGPT képgeneráló funkcióját.
Jelentős összeg ütheti a markát annak, aki hibát talál a ChatGPT-ben, vagy más OpenAI-szolgáltatásokban.
Hamisan vádolt egy férfit azzal, hogy börtönbüntetésre ítélték a gyermekei megölésével. Most egy érdekvédelmi csoport segítségével panaszt nyújt be az OpenAI-hoz.
Körülbelül negyed évvel a megjelenése után már az EU-ban is elérhető az OpenAI Sora, igaz, nincs ingyen.
Bizonyos fokú érzelmi intelligenciát is fel tud mutatni az OpenAI új, GPT-4.5-ös modellje, mellyel a ChatGPT minden korábbinál „emberibb” lehet. Vannak azonban hátulütői. Például nagyon drága.
Úgy tűnik, Észak-Koreában is felfigyeltek az OpenAI MI-chatbotjára – de természetesen nem a nyílt világhálóhoz hozzáférni képtelen lakosság, hanem különböző hackercsoportok kezdték el használni a ChatGPT-t.
Már az olcsóbb előfizetési csomaggal is használható a ChatGPT mélyelemző funkciója, igaz, van egy megkötés.
December óta is jelentősen nőtt a ChatGPT felhasználóinak száma. Kitárta lapjait az OpenAI, több területről is elárultak adatokat.
Korlátozásokkal ugyan, de rövidesen már azok is készíthetnek elemzéseket a ChatGPT-vel, akik nem szeretnének fizetni a legdrágább csomagért. Más változtatásokat is bejelentett Sam Altman, a cég vezérigazgatója.